Stressz és nap érlelte izzadságszag egy vagonba zárva. Az ablaknál ülő anyuka erősen lenőtt, kissé hamuszín hajjal, ami persze nem az érdektelenségét jelzi a virágzó szépségipar irányába, hanem a pelenkázással és gügyögéssel töltött hétköznapok rutinját, amibe most csúnyán belerondít az enyhén ittas öregasszony, amint épp a nyolcvanas évek örökzöldjeit bömbölteti homályos tekintettel merengve letűnt korok kevéssé gusztusos szín és rímpárjain. Milyen kár, hogy a kismama mindezt zokon veszi. Zavaró ugyan a rádió, de a gyerek sem kevésbé a kétségbeesett tiltakozásával, amivel a zenei ízlésén elkövetett csúnya erőszakra szeretné felhívni a közfigyelmet. S a gyakorló anyuka megtalálja a lehető legjobb megoldást. Szépen megfontoltan mélyet szippant a teli pelenkát sejtető levegőből (tán nem is a muzsika a bibi), így vértezve fel magát arra, hogy megszakítás nélkül, szigorúan a koncepciót követve az utolsó szál haját is lekiabálja a csendháborítóról. Mindkettőről.
A néni nyilván nem tudhatta, hogy a végtelenségig lestrapált anyuka múlt éjjel pontosan ugyanezt a számot hallgatta a hordozható Philips AZ1027-es rádióján, miközben arra várt, hogy férje, kivel hat éve házasodott össze hímnemű anyakönyveztető előtt, ami jó előjelnek számít a babonák hazájában, szóval rá várt, s minden maradék energiájával megpróbálta fintorgó lányát burgonyapürés-kukoricás-marhahúsos bébiétellel megetetni, ami unos-untalan a dekoltázsában landolt. Gondolta ugyanis a nő, ennyi azért csak jár az urának, elvégre házassági évfordulójuk van, gyerek ide vagy oda, azért egy szép estéjük csak lehet. Ezt elősegítendő, a levetnivaló ruhadarabok számát, azért ha nem is sokkal, de csökkentette. A gyertyák a vacsoraasztalon csonkig égtek.
Nem sejtette ugyanis, hogy férje, miután lehúzott nyolc órát a Margit körút 15-17-es számozású ügyvédi irodájában, mint viszonylag jó fizetésű bojtár, s miután a túlórát is maga mögött tudhatta, elindult a közeli Menta Terasz néven befutott vendéglátóipari egységbe, ahová egyébként a jól kereső fiatalok előszeretettel járnak kulturáltan szórakozni és szintén kulturáltan, ám minél gavallérosabban költeni.
Tehát bement az étteremmel is felszerelt szórakozóhelyre, hogy elvitelre rendeljen többek közt két adag Tokaji borral locsolt kacsamellet, velesült almával és burgonyapürével. A férfi soha nem értette, hogy miért kell alkohollal locsolni az ételeket, ha meg is lehet inni. Vélhetően ezért nem lett főszakács. Útközben még befutott az Oktogonon található italüzletbe egy palack, megítélése szerint jó minőségű fehérborért, majd a szabálytalanul parkoló autók egyikének visszapillantó tükrében ellenőrizte haját és arcszőrzetét, s mivel ez jóérzéssel töltötte el, teljes nyugalommal ment tovább abban a boldog tudatban, hogy ma is jól néz ki és Ő milyen boldog lesz, hogy mindemellett még figyelmes is.
Így érkezett meg a kapuhoz, ahhoz, amelyikhez csukott szemmel is eltalálna.
A nő nem tudhatta, hogy férje úton van, azt, hogy időközben beugrott egy-két helyre. Pusztán az az egyetlen SMS jutott el a tudatáig, amit nem mert elolvasni, mert nem szokása és mert amúgy is elítélendő dolognak tartja a bizalmatlanságot. Egy bizonyos Éva küldte, akivel egy munkahelyi csapatépítő bulin találkoztak, az az Éva, aki tulajdonképpen férjének főnöke volt, akitől a megélhetésükhöz elegendő pénzt kapták, az, akinek mélyen dekoltált blúza annak ellenére félelemmel töltötte el az asszonyt, hogy Éva bulldogszerű barátja egy jól irányzott pillantással képes volt semmissé tenni azt is, aki épp háttal állt neki. Persze felmerült a lehetőség, hogy esetleg munkával kapcsolatban ír, hiszen nem egyszer fordult elő, hogy egy késő délutáni telefon miatt be kellett szaladni a férfinak dolgozni halaszthatatlan ügy miatt, talán valami sikkasztásos per lehetett a háttérben. Otthon nem szerettek munkáról beszélni, szívesebben nézték a gyereket amint buborékokat fúj nyálból, igaz, beszélni szeretett volna, szólni, hogy az anyja törölje már le a tarkójáról az ételmaradékot, nem tudja hogyan, de odakerült és nem éri el a kis tömzsi kezeivel.
Az érzés, amit a lassan egy éve tartó külső-belső elhanyagoltság érlelt a nőben, amiről még a pszichológusa is mondta, pedig nem szokása beszélni, csak recepteket ír, szóval azt, hogy el kell felejteni, figyeljen magára és ne essen kétségbe. Tehát ez a kellemetlen, gyanakvó érzés olyannyira elburjánzott benne, hogy hirtelen felindulásában felkapta a gyereket, s a híradók ihlette ötlettől vezérelve, ki akarván vetni magát a harmadik emeleti erkélyről, hirtelen eszébe jutott, hogy nincs úgy öltözve sem ő, sem a gyerek, hogy így bárki rájuk találjon, milyen megalázó. Arról nem is beszélve, hogy amilyen balfék, ő túlélné, s lelki nyomorékként tengetné napjait gyilkosság miatt, miért is nem olyan törékeny már, mint gyermeke. Vadul forogtak a fogaskerekek, mi az, ami még fájhat annak a galád, hazug szemétládának, hát jól elviszi a gyereket messzire, Békéscsabán él mostohaapja, talán elutazni hozzá rosszabb, mint leugrani a gangról, de legalább messze van. Minden számítástechnikai tudását összeszedve, hisztériás állapota ellenére is megtalálta az Elvira.hu-t, így a maradék pelenkákat és pénzt összeszedve megindult az utolsó vonathoz, ami ugyan sima gyors járat volt, így nyilván alig rövidebb időt fut, mint a személyvonat, ám sokkal többet, mint egy IC, csak gondolkozni ne legyen ideje.
A férfi megdöbbenve tapasztalta, hogy a lakás zárva, ilyen nem történik véletlen, pláne ha vannak otthon, s szörnyű, de most zacskókkal teli kézzel kell előkaparnia a kulcscsomóját, amit gondosan elrakott mellső zsebébe, szívéhez közel, miután a kapun beszenvedte magát lassan kihűlő csomagjaival.
A zárt ajtó ellenére sem számított arra, hogy néma csönd fogadja a lakásban, ugyan a számítógép erősen zúgott a nappaliban, ki kéne lassan cserélni a ventillátort, az sem tesz jót, ha feleslegesen be van kapcsolva. Szól is majd a nőnek.
Az asztalon egy kissé elnagyolt, kerekded betűkkel írt pár mondatos levél várta, melyet a sokk, majd a kétségbeesés követett.
Lassan fordult ki a lakásból, egy kapcsolatot hagyva maga mögött, majd elindult haza a családjához, nekik még szükségük van rá, ha már Évának nem is, az Évák hibája amúgyis, minden. A kaja még jól jöhet, mintha valamit mondott is volna az asszony, tényleg, ma van valami. Tulajdonképpen ez egy nagyon szép tett, amire büszke lehetek, nem minden feleséget lepnek meg csak úgy.